A Házas Hétvége október 13. és 15. között Pécsen, a Magtárban özvegyeknek szóló hétvégét tartott. A háromnapos alkalom kigondolóját, egyben teamjének papi résztvevőjét, Bíró László püspököt Páprádi Dóra kérdezte az eseményről.
Ha meg akarjuk érteni a mostani alkalmat, érdemes kicsit visszamennünk az időben. A Házas Hétvége magyarországi indulása az 1980-as évekhez köthető, amikor is osztrák közvetítéssel az első hazai csoportok megszülettek. Pécs mindig is kiemelt szerepet töltött be a Hétvégében, így van ez immáron 35 éve töretlenül, és egyre növekvően.
A közösség küldetésének tekinti, hogy a párokat segítse a házassági kommunikációban, ezáltal megőrizze és fenntartsa a házasságok szilárdságát.
Lelkivezetőként sokszor találkozom azzal, hogy a párok saját kommunikációjukat elegendőnek tekintik, vagy meg vannak győződve arról, hogy sokat kommunikálnak, ugyanakkor az már nem mindegy, hogy ez a mennyiség milyen tartalmakat foglal magában. Lehet beszélni a napi rutinhoz kapcsolódóan, ilyenkor a kommunikáció nem más, mint logisztika, és léteznek mély beszélgetések. Ez utóbbiak érintik a beszélők érzéseit. Nem érzelmes vagy érzelgős kommunikációra kell ennek kapcsán gondolni, hanem a szereteten és bizalmon alapuló önfeltárulkozásra, ahol is merjük megmutatni egy-egy helyzet bennünk keltett érzéseit a másiknak. Ez a fajta kommunikáció az, ami igazán építő.
XVI. Benedek pápa szavait idézném itt, aki Caritas in veritate kezdetű munkájában arról beszél, hogy minden ember Isten logosza, azaz szava. Minden ember egy üzenet. Isten üzenete! Ez az üzenet a dialogosban, azaz a dialógusban mutatkozik meg. A párok közti kommunikációnak súlya, és így fontos szerepe van az Istenre mutató tapasztalat közvetítésében.
Ha elnémulnak a párok, akkor a házastársi kapcsolat elhal. Az egymással dialógusban élők viszont azt tapasztalják meg, hogy a köztük levő egység erősödik, szétszakíthatatlanná válik.
– Mi az az igény, amire válaszként az Özvegy Hétvége megszületett?
– Természetszerűen adódik a közösség életkorából is, hogy azzal a helyzettel is meg kell birkózni, hogy az emberek elveszítik társukat. Ekként az Özvegy Hétvége hiánypótló kezdeményezésként indult. Öt évvel ezelőtt készült el a három nap tematikája és annak kidolgozott váza, melyhez külföldi mintákat vettünk alapul. A pandémia miatt nem tartottak Özvegy Hétvégét, így hosszabb kihagyást követően ez évben sikerült megszervezni ismételten. Korábban Kismaroson és Máriagyűdön tartottak ilyen alkalmat. Ez a harmadik a sorban. Az idei pécsi hétvégére 29 özvegy és a 7 fős team érkezett, sokan a Vajdaságból, de többen érkeztek messzebbi településekről, Erdélyből is. A létszám mutatja az igény valóságosságát.
– Mi a fő üzenete az Özvegy Hétvégének?
– A Házas Hétvége az Özvegyeknek címmel megtartott három nap segít a társa elvesztésével elmagányosodott házasemberben tudatosítani, hogy nincs egyedül. Ezért megmutatjuk számára, milyen kapcsolati háló veszi körbe őt. Tisztában vagyunk azzal, hogy magányt élnek meg a gyász miatt, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a magány nem egyenlő az egyedülléttel, hisz körbeveszi őket a korábbi kapcsolati rendszer. Ez pedig egy védőháló, mely megtart. Ez az első, amire igyekszünk rámutatni.
A másik pillér, hogy az önmagára ismerésben adunk segítséget az egyedül maradt embernek. Fontos, hogy tisztában legyen a veszteség utáni önmagával és el is tudja fogadni magát sérüléseivel, nehézségeivel, zúgolódásaival. Sokszor nehéz témák is előkerülnek, mint a megbocsátás, bűntudat vagy a megbántottság elengedése. A gyászban ugyanis könnyen kialakulnak olyan attitűdök, melyek elfedik az én igazi arcát. A kultúra felkínál gyászolási modelleket, és ezekbe igyekeznek belegyömöszölni az érzéseiket az özvegyek. Így vannak, akik próbálnak erősnek mutatkozni, mások gyengének és összetörtnek bizonyulnak. Ezzel akkor van probléma, ha belül az illető mást él meg, és ez csak egy elgondolt, elvárásnak vélt, külső képnek való megfelelés. Ebben az esetben azonban a külvilág felől érkező reakció nem magának a személynek, hanem ennek a mutatott képnek megfelelő lesz. Így a megértő, az igazi személynek szóló, támogató kommunikáció is félrecsúszik. Nagyon fontos, hogy a társát elvesztő megértse, a környezete segítségét és támogatását akkor tudja megkapni, ha felvállalja önmagát, még akkor is, ha sebzett és összetört. Ha nem tudják megmutatni önmagukat, akkor ez zsilippé válik, és elzárja őket a többiektől. Megfosztja a kapcsolati rendszerüket attól, hogy a körülötte élők tudják, mire van leginkább vágyódásuk. A másik emberben zajló folyamatokat nem lehet kitalálni, csak önfeltárás útján mutatkozhatnak meg. Ez az őszinte, mély és érzésekről szóló beszélgetés alapja a másik ember elfogadásának. Értékei felismeréséhez vezet el. Ekkor leszünk képesek úgy szeretni a másikat, mint önmagunkat. Önmagunk elfogadása tehát a második kulcs, amit az Özvegy Hétvége igyekszik átadni a résztvevőknek.
A harmadik dolog, amit érintünk az, hogy a magány belülről kietlen sivatagnak látszik. Töltődés nélkülinek és végeláthatatlannak, amiben az ember megfáradva gyalogol a túlélést remélve. Mi szeretnénk megmutatni azt az özvegyeknek, hogy a sivataghoz hozzátartozik az oázis is. Ez az özvegy állapotban is jelen van. Bátorítjuk őket, vegyék észre életük oázisait! Ez a harmadik kulcs. Hisszük, hogy a kulcsokkal kitárt szívű emberek képesek lesznek a kapcsolatteremtésre, oldódik a magányuk. Ezáltal utat nyitunk, hogy találjanak vissza a közösséghez. Ahhoz a közösséghez, ahova korábban férjükkel vagy feleségükkel tartoztak, ami annyi közös megélt tapasztalatot, érzelmi mélységet adott kapcsolatuknak, de amely élhető ebben az állapotban is. Ahogy azt gondoljuk, szükségük van a közösség támogatására, fordítva is igaz, ők a most házasságban élő párok számára képesek minták lenni. A közösségben meglévő segítséget jelentik, ott tudnak lenni, mikor szükség van a megélt tapasztalataik felemelő erejére. Ez igazi misszió.
– Mit tart e hétvége legmeghatározóbb részének?
– Döbbenetes volt mindjárt az első nap egymást végighallgatni, ki hogyan szembesült az özvegységével és hogyan sikerült talpra állnia, miként találta meg ebben az új állapotban a belső békességet. Nagy kegyelem ez. S minden történet erről a kegyelemről szólt. Van egy furcsa elképzelésünk az özvegyekről, azt gondoljuk, hogy idős asszonyok. A mostani Özvegy Hétvégén résztvevők harmada férfi, és a jelenlévők között sok az igen fiatal. Felkavaró látni az ilyen életutakat, a sokszor három-négy gyermekkel magára maradt, de talpra álló házastársat.
– Miben más az Özvegy Hétvége a gyászterápiákhoz képest?
– Az a nyelv, amit használunk, más, mint a terápia nyelve. Ez a párként korábban megszokott Házas Hétvége nyelvezete, mely az érzésekről való kommunikációra épül. Itt is vannak megosztások, ahol a történetek mellett az özvegyek beszélnek a bennük lévő érzésekről. Azt gondolom, nem a vezérfonal, nem a pszichológiai eszközkészlet, hanem ezek az őszinte megosztások azok, amelyek formálják őket. A sorstársaknak könnyebb megnyílni, a közösség pedig gyógyító. A szentmise és a szentségimádás egyaránt része e három napnak. Az Istenre hangolt szív sebei jobban gyógyulnak.
– Püspök atya nagyon elhivatott az Özvegy Hétvége iránt. Honnan ez az elszántság?
– Ezt a társadalmi réteget elfelejteni, tudomást se venni róluk súlyos bűn. Felelősek vagyunk értük is. A mi kultúránk tagadó szemléletű. A „mindig élést” hirdetve és a földi javakat hajszolva el akarunk feledkezni a halálról, nem veszünk tudomást róla. Pedig az élet velejárója. Fontos foglalkozni azokkal is, akik ebbe a csoportba tartoznak. S társadalmi szinten tudjuk jól, hogy az apró sejtek kovászosítanak, ráébresztenek minket felelősségünkre. Az Özvegy Hétvége is egy ilyen kovász, amire szüksége van a társadalomnak.
Szerző: Páprádi Dóra
Fotó: Fülöp Péter; Vass Balázs
Forrás: Házas Hétvége, Magyar Kurír
