Zsófi: Huszonkilenc éve vagyunk házasok, három gyermekünk született. Az egyik fiunk még velünk lakik, a másik már kirepült. Három unokánk van.

Enci sajnos már két éve nincs velünk – ő a mi angyalkánk.

Gábor: 2001-ben voltunk Első hétvégén Tahiban. 2006-ban ültünk ki először teamként, 2009 óta pedig öregpárok vagyunk. Felelősei voltunk az Újlaki területnek, tagjai voltunk a budapesti Kishálónak, Észak-magyarországi tartomány felelősként dolgoztunk 2014-2019 között, Kisháló tagok voltunk az előző, és vagyunk most, a jelenlegi Nemzeti felelős mellett, és Teamekért-felelős párként is szolgálunk. Tartunk Mélyítőt, Meghallgatás-rákérdezés hétvégét.

Hogy sikerült a családdal összeegyeztetni ezeket a felelősségeket?

Zsófi: Amikor teamek lettünk, akkor is a családunk volt az első, figyeltünk arra, hogy Ők az állapotbeli kötelességünk. Mióta öregpárokká váltunk, a programok kezdtek sűrűsödni, de továbbra is nagyon jó társaink voltak a gyerekeink, látták a háttérben, hogy mi a munkánk értelme.

Gábor: Mindig partnernek kezeltük Őket. A feladatokkal együtt járt, hogy néha el kellett mennünk hétvégén, vagy esetleg a hétköznap esték is foglaltak lettek, ezt ők mindig elfogadták. Minden hónap elején kupaktanácsot tartottunk, mindenki elmondta a saját programját, ami arra a hónapra esett, és egyeztettünk. Amikor Észak-Magyarországnak lettünk a felelősei, akkor megállapodtunk velük, hogy ha kedvük van, jöhetnek velünk országot látni.

Mit jelent számotokra a közösség?

Zsófi: Egy olyan közösség, amire bizton számíthatok. Jó azt tudni, hogy majdnem minden barátunk a Hétvégéből van, mert a Hétvége után már a világi kapcsolatokban nem tudunk elmélyedni, a felszínes fecsegés nem elégít ki.

Számomra külön sziget a Hétvége. Tudom, hogy van egy biztos pont, ami támogat, ha szükséges -akár a távolból is-, és van, akinek én is adhatok. Nagyon jó a házas hétvégés közösségben lenni!

Gábor: A közösség megtartó erő, akkor is, amikor nincsen bajunk, de mikor gondban vagyunk, akkor törődnek velünk. Különösen éreztük a közösség gondoskodó szeretetét két éve, amikor Enciért imádkozott a közösség.

Hogy érzitek, ezt az adtam- kaptam arányokat a közösséggel?

Gábor: Én személy szerint nem állítok fel aránypárt. Adok, amennyit tudok, és kapok, amennyi szükséges. A szükségesnél többet nem veszek ki ebből a kosárból, mert felesleges. Viszont, ha kell, többször is segítséget kérek.

Zsófi: Nem lehet mérni, hogy ki ad többet vagy kevesebbet. Amikor szükséges, akkor a közösség ad, és amikor mi tudunk, mi adunk a közösségnek.

Mi jellemző most a Hétvégére?

Zsófi: Én úgy látom, mintha a Covid fejbe kólintott volna minket –igen, ez ránk is vonatkozik –, és most a közösség próbál magához térni. Becsülöm a Hétvégét, hogy a pandémia alatt az online- térben életben tudott maradni, és megmaradtak a kapcsolatok; de valahol a járvány mégis a közösség elkényelmesedését, ellustulását eredményezte. Mindenki jól elvan magában, néha rá is fogjuk, hogy Covid van, és inkább nem mozdulunk, vagy nem merünk mozdulni. A személyes kapcsolatok rovására ment ez a nehéz időszak, de azt is látom, hogy akik igazából idetartoznak, azoknak továbbra is szükségük van arra, hogy oda tudjanak fordulni a közösséghez.

Fiatalok és idősebbek között van feszültség a közösségben?

Gábor: Korosztálybeli különbségek és ebből adódó feszültségek mindenhol vannak, a családban is. Ezzel együtt kell élni – elfogadással és meghallgatással sikerül is.

Zsófi: Én kihívásnak érzem. Nincsenek érdekellentétek, de a fiatalabb korosztály egy másik értékrend szerint nőtt fel, és amikor valami nem úgy történik, ahogy ők gondolják, akkor az feszültséget okoz. Ezek kihívások, hogy miként lehet az egymásnak feszüléseket szeretettel úgy elsimítani, hogy ne megerőszakolásnak érezzék, hanem meglássák a HH valódi küldetését. Át tudjuk-e adni azt a gondolatot, hogy teljes tud lenni az ember és önmaga nem csorbul, hogyha a közösségben és a közösségért él, nem önmagáért.

A Hétvége számára a világból beszivárgó dolgok közül mi a legnehezebb, és milyen megoldást találnátok rá?

Gábor: Amit én problémának látok, hogy kinn a világban ez a „Valósítsd meg önmagad, érj el mindent, amit csak akarsz” elv érvényesül. Időnként félelem van bennem. Félek, hogy a külvilág erőszakossága, ez a nagyon liberális, „neked ez jár”-szemlélet bizonyos repedéseken keresztül bejön a közösségbe is, és nagyon nehéz észérvekkel elmagyarázni, hogy mi miért kötődünk a gyökerekhez. Ez egy közel negyven éves közösség, és ahhoz, hogy meg tudjon újulni, és előnyére tudjon változni, vissza kell nyúlnia a gyökereihez, a személyes kapcsolatokhoz és elfogadáshoz.

Zsófi: Szerintem sokszor az őszinteség hiánya gond. Nem akarunk megbántani senkit, ezért magunkban dédelgetjük a sebeinket. Nem tudom, hogy fel vagyunk-e készülve arra, hogy a szeretetteljes és őszinte kritikát fogadjuk. Mindenki másképpen szocializálódott.

Érdekes folyamatot figyeltünk meg a mostani felelősségünk során. Sokan azt gondolják, hogy ha teamként szolgálnak, csak abban kell részt vállalniuk. Mondtuk is egyszer egy Team napon, hogy az, hogy valaki team, nem jelent egy kasztot. Ebben a közösségben egyének vagyunk, de minden tevékenységünk a közösségért van. Lehet talentumom arra, hogy vezető legyek, de ha úgy van rám szükség, akkor tudnom kell hátteresként is szolgálni. Azt a veszélyt látom, hogy nem tudnak alázatosak lenni a párok, és az alázat hiánya bizony időnként sérüléseket okoz.

Mi a legnagyobb értéke a közösségnek?

Gábor: Az értékét a sokszínűségben látom. Mindenki egy nyelven beszél. Nagy-Magyarország területén mindenkinek ugyanaz a felfogása a közösségen belül. A területek, tartományok saját hagyományai hatalmas értéket képviselnek, amiket ápolni és éltetni kell.

Zsófi: A legnagyobb értéke szerintem a közösségnek az elfogadás. A személyes találkozások öröme és ajándéka. Ha találkozunk – hála a dialógusnak –, megértjük egymást. Úgy épülünk és építkezünk tovább, mintha világéletünkben ismertük volna a másikat. Egy Első hétvégén, mikor először találkozol a teamben olyanokkal, akikkel eddig még nem szolgáltál, rögtön megtalálod a hangot velük, mert érzed az elfogadást.

Milyen világi eszközöket használnátok, és mi az, amit nem használnátok?

Zsófi: A Covid kihívására nagyon jó lehetőségek voltak. Beáék lecsaptak a facebook adta lehetőségre, ezen az úton hamar elindultak. Létrejöttek messenger csoportok is, és ott szinte napi üzeneteket váltanak a csoporttagok. Tudnak egymásról. Ez nagyon jó. Sokat jelentenek a négyes dialógusok. Erre nagyon jó az online lehetőség, lerövidíti a távolságokat. Számunkra nem várt ajándékokat adott ez az időszak. Személyesen biztosan nem utaznánk havonta például a Vajdaságba. Az internet azonban nagyon jó arra, hogy az ember összekapaszkodjon és kapcsolatot tartson távolabb élő párokkal, atyákkal.

Gábor: Az biztos, hogy online módon Első hétvégét vagy Mélyítőt – ahol azonnali megoldást kíván a helyzet – egyáltalán nem tartanék. Ahol lehet, ott szigorúan a személyesség megtartása kell.

Ezt a kettősséget kellene úgy kihasználnunk, hogy az előnyünkre váljék.

Zsófi: Nyilván alkalmazkodni kell az újdonságokhoz, de a gyökereket, a személyességet, a dialógusírás fontosságát elsődlegesnek gondoljuk. Hétvégés életstílusban próbálunk élni, és ezért bizony erőfeszítéseket is teszünk, merünk kapcsolatokat teremteni, nem csak magunk körül pörgünk. Ennek a közösségnek a lényege elsődlegesen a házaspári kapcsolatok megújítása, és amikor ez teljesül, az a Szentlélek nagy ajándéka.

Hogy gondoljátok a lelkiség megőrzését?

Gábor: Ebben nélkülözhetetlenek az atyák. Minden találkozón, közösségi összejövetelen legyen atya velünk. Mint lelkiségi mozgalomhoz ez hozzátartozik. Személyes jelenlétük a biztosítéka annak, hogy együtt éljük meg a HH ajándékait.

Zsófi: Igazi lelkiséget az atyák által tudunk bevinni a Hétvégébe. Jó volna, ha az atyák is értenék, hogy nem csak nekünk van szükségünk rájuk, hanem nekik is szükségük van ránk ahhoz, hogy meg tudjanak maradni a papságban. Jó lenne, ha lenne minden csoportban atya.

Jó kezdeményezésnek tartom a közös szentségimádást. Nem ez jelenti egyedül a lelkiséget, ez a Hétvégének egy része, de nem a Hétvége. Ez nem csoporttalálkozó, de nagyon fontos az Istenkapcsolat is, a közösen megélt imádság – ez is egy fontos lelkiségi esemény.

Mik a talentumotok külön-külön, és mi a közös kettőtökben?

Gábor: Nekem a segítőszándék: a közösségben lévő pároknak tudok kérés nélkül is segíteni. A másik talán a szeretettel való közeledés mindenki felé. Igyekszem mindezt előítéletek nélkül megtenni.

Zsófi: A meghallgatni tudásunk közös jó tulajdonságunk. Közös karizmának tartjuk még a lelkesedést, amivel bele tudunk állni minden helyzetbe. A Házas Hétvége életstílusának mások elé tárása, a dialógusban élés, mert nemcsak mondjuk, de szeretnénk hitelessé is tenni azzal, ahogy csináljuk. Én át tudom látni a dolgokat, és frusztrál, ha nem sikerül, vagy ha nincs minden információ a birtokomban. Talentumom még a türelem és a higgadtság. Az elmúlt évek pozitív változása, hogy hátrébb tudok lépni, és nem rögtön reagálok a dolgokra. Ami más jellegű adományom: szeretek szabatosan fogalmazni, egységbe szerkeszteni.

Mit álmodtok most a közösségről?

Gábor: Remélem, hogy ezek a mostani, Covid okozta hullámok elülnek.

Álmom az, hogy egységes legyen a közösség. A szélrózsa minden irányából jövünk, de kell, hogy látszódjon az, hogy mi a magunk gondolatvilágával, az érzésvilágunkkal mások vagyunk, mint a külvilág. Ne csak a matrica különböztessen meg minket másoktól, hanem amikor ránk néznek, tényleg lehessen látni (örömünket, a házasságba vetett hitünket, stb.), hogy mi hétvégések vagyunk.

Zsófi: Talán az egység, amiről elsősorban álmodom. A kezdeti elképzelés is, az eredeti küldetés, hogy sikerüljön minél több házaspárhoz eljuttatni a Hétvégét. Az álmom, hogy legyen bátorsága a mostani közösségi tagoknak hitelesen továbbadni a Hétvégét, érezze mindenki, hogy ez az Ő missziója. Az összekapaszkodásra most különösen nagy szükség van az LMBTQ elleni küzdelemben, meg kell védeni a családokat, a házasságokat!